2014. február 22., szombat

Vereség hazai pályán: Zalakerámia-ZTE KK - Pécsi VSK-PANNONPOWER 66-76

Ma Veszprémben lép fel a Republic


Többek között az Edda Művek, Rúzsa Magdi, és Demjén Ferenc a XX. Egerszeg Fesztivál fellépői között (Május 12-18.)


2014. február 20., csütörtök

Megegyezés a ZTE FC ügyében?! A két fél sajtóközleménye

Nagy Ferenc sajtóközleménye

Tájékoztatom a klub szimpatizánsait, szurkolóit, hogy a Zalaegerszeg MJV által feltételként szabott, részvényvásárlásra vonatkozó előszerződés – a szükséges pontosításokat követően - ma délelőtt a felek által aláírásra került.
Ezzel lehetővé válik, hogy a közgyűlési határozatban megszavazott 50 millió forint átutalása megtörténjen illetve a végleges többségi tulajdon megszerzésére irányuló részvény adás-vételi szerződés megkötésre kerüljön. ...


Zalaegerszeg, 2014. február 20.

Nagy Ferenc
ZTE FC Zrt.
többségi tulajdonos/vezérigazgató


Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzatának sajtóközleménye

Zalaegerszeg önkormányzata a város sportéletének legnagyobb támogatójaként az egyéni sportolók segítése mellett mindig fontosnak tartotta a helyi egyesületek működésének biztonságát is. Ezért éreztünk felelősséget a megszűnés végső határára jutott ZTE FC-ért is. Mert a klub több mint 90 éves hagyománya kötelez bennünket. Mi nem hagyhattuk cserben azt a mintegy 550 fiatalt, akik az egyesületben sportolnak, a zalai, zalaegerszegi kötődésű játékosokat és edzőket, akik a nehézségek ellenére kitartottak, a legendákat, akik pályafutásuk során sikeresen és hűségesen dolgoztak érte és természetesen azt a több ezer szurkolót, akik számára nemcsak kikapcsolódást, de számtalan élményt, sok örömet szereztek a ZTE mérkőzései. Akik büszkén vallották, hogy Zalaegerszeg a legszebb város, a mi csapatunk a legjobb csapat. Fontosnak tartottuk tenni érte, hogy megint így legyen, hogy a ZTE család megmaradjon és tovább gyarapodjék.
Ezért kínáltunk segítséget a rendkívül nehéz helyzetbe került klubnak és ezért örülünk, hogy hosszas gondolkodás után Nagy Ferenc elnök úr elfogadta feltételeinket. Így örömmel jelentjük be, hogy a mai napon mindkét fél aláírta azt a szerződést, melynek eredményeként egy új formában, megújult vezetéssel működő és folytonos önkormányzati felügyelettel gazdálkodó ZTE FC szolgálhatja majd minden sportolni vágyó és futballbarát örömét és ér el remélhetőleg a korábbiakhoz hasonló sikereket, ad a magyar labdarúgásnak újabb kiváló, helyi nevelésű játékosokat.
A hagyomány tovább él, hajrá ZTE!

Zalaegerszeg, 2014. február 20.

Gyutai Csaba
polgármester
Zalaegerszeg Megyei Jogú Város
 

2014. február 18., kedd

A III. Pálinka és Mangalica Majális programja (április 30- május 4.)

A fesztivál eddigi biztos programja: 

Április 30.

20:00
Ocho Macho koncert

22:00
Forte 

Május 1. 

15:00 Erős emberek országos verseny

16:00 Bihari Gellért Stand Up Comedy

20:00 Delta 

22:00 Dj. Dominique

Május 2.

20:00 Ismerős Arcok koncert

22:00 Fáraó 

Május 3. 

19:00 Majka és Curtis

21:00 Bozai Benzolat(Bonanza Banzai Tribute zenekar)

23:00 Depeche Mode+ Ákos night

Május 4.

9:00 Streetball bajnokság

17:00 Magarox Színházi Társulat műsora

19:00 Top Dj. 2013. díjátadó

20:00 Bárány Attila

A rendezvény ingyenesen látogatható!


                                                                                       

2014. február 16., vasárnap

Kiütéses vereség Székesfehérváron: Alba Fehérvár - Zalakerámia ZTE KK 113 - 83

Alba Fehérvár - Zalakerámia ZTE KK 113 - 83 (28-22, 37-21, 27-20, 21-20)

NB I-es férfi kosárlabda-mérkőzés. Székesfehérvár, 1300 néző. Jv.: Benczúr, Szabó, Fodor.
Alba Fehérvár: Szanati (-), Moore(18/9), Tóth N (17/6), Tóth P.(11), Somogyi (24). Csere: Supola (11/3), Hobbs (9/9), Oláh (5), Barone (10), Juhos (8), Blaskovits (-). Vezetőedző: Carlos Frade.

ZTE: Boston (10/3), Gáspár(16/9), Plumb (4), Safford 8), Lekli(12). Csere: Kámán (9/3), Velkey (-), Koma (6), Kertész(4), Kovács Á , (14/3). Vezetőedző: Raúl Jiménez.

www.zalasport.hu

2014. február 1., szombat

A ZTE KK 29 ponttal kiütötte a Körmendet a rangadón