2011. szeptember 29., csütörtök

Programok a hétvégére Zala megyében

Rockkoncertek 
Zalaegerszegen, a Club Grabowskyban pénteken 21 órától az ír kocsmazenét játszó Paddy And The Rats ad koncertet. Szombaton a Grabowsky Caféban 21-től a Bibop Café a vendég.
Keszthelyen, az 512-es Clubban szombaton 21-től szintén a Paddy And The Rats lép fel.

A zene világnapján
A Zalaegerszegi Szimfonikus Zenekar koncertet ad szombaton 18 órakor a megyeszékhelyi Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben. Az együttes Mozart, Haydn, Vivaldi és Schubert műveivel emlékezik meg a zene világnapjáról. A hangversenyt Balaicz Zoltán alpolgármester meg. Pénteken 17 óra 30 perctől a nagykanizsai zeneiskola növendékei adnak koncertet az intézmény hangversenytermében a zene világnapja alkalmából.

Szüret
Vasárnap 10 órától várják az érdeklődőket a zalaegerszegi Falumúzeumba a Szüreti vigasságok című programra. A hagyományőrző csoportok 14 órától lépnek színpadra, de egész nap élményt kínálnak a kézműves programok, kóstolhatjuk a zamatos zalai borokat, s az ősz egyéb gasztronómiai ajándékait
Kisbucsán szombaton 14 órakor a tornateremtől indul a szüreti menet, 16.30-tól pedig színes műsor gondoskodik a jó hangulatról.
Rédicsen vasárnap 14 órakor kezdődik a szüreti felvonulás, a kiindulópont a közösségi ház lesz. A felvonulást követően közös koccintásra és bográcsgulyásra várják a résztvevőket, majd a Ritmus Duó zenéje szórakoztatja az érdeklődőket.

www.zalaihirlap.hu

2011. szeptember 28., szerda

Csigafesztivál Zalaszentgróton: Zséda és a Kocsmazaj is fellép

Csőd

Szerdán a Kaposvári Rákóczi II. ellen idegenben lépett pályára a ZTE FC labdarúgó csapata, melynek vesszőfutása tovább tart. Az NB III-as Rákóczi II. ellen sem tudott nyerni.

Kaposvári Rákóczi II-ZTE FC 1-0 (0-0)  
ZTE FC: Jahic  - Kocsárdi, Szalai (Bogunovic, 46.), Máté, Hidvégi  - Szakály, Hervas, Kamber -  Bujor (A.Delic, 66.), Turkovs, Balázs Zs..
Vezetőedző: Prukner László.
zalaihirlap.hu

2011. szeptember 26., hétfő

A jelen a jövő?! Utolsó helyen végzett a ZTE KK a Göcsej Kupán

Zalakerámia-ZTE KK– Celik Zenica 52-62 (17-21, 12-22, 10-8, 13-11)
ZTE KK: Kertész (9), Gáspár (11/3), Baki (12/3), Tóth G. (10/6), Kinter (6). Csere: Bödör (-), Délity (4)


Zalakerámia ZTE KK - Güssing Knights 61-66 (17-21, 14-9, 11-21, 19-15) 


Zalakerámia ZTE KK – Falco-SZOVA KC Szombathely 55–74 (6–18, 22–17, 12–25, 15–14)
ZTE: Kertész 8, Gáspár 10/3, Baki 9, Tóth G. 3/3, KINTER 14. Csere: Délity 6, Bödör 5, Kerkai -, Gáll -, Czeigli -, Mészáros M. -.

A 7. helyért: Komárno-Zalakerámia-ZTE KK 75-58 (17-17, 20-15, 17-13, 21-13) 
ZTE: Kertész 6, Gáspár 143, Baki 103, Bödör 4, Tóth G. 14. Csere: Délity 99,Kerkai -, Mészáros 1, Gáll -, Czeigli -, Daru -, Bakos -.

A ZTE az utolsó, 8-ik helyen végzett.

www.bb1.hu

2011. szeptember 25., vasárnap

A lyukasórás edző: a Zalai Hírlap riportja Prukner Lászlóval

Korábban soha sem dolgozott Egerszegen, mégis, három héttel ezelőtt Prukner László szinte ismerősként érkezett meg a ZTE FC élvonalbeli labdarúgó csapatának kispadjára. A Kaposvár együttesével éveken át nem csak a bajnokikon, de a felkészülés során is rendszeresen meccseltek a somogyiak a kék-fehérekkel.


Prukner tanár úr igazi, vidéki edző, s erről faggattuk: vajon kikéri-e mindezt magának? Mert talán nem állunk messze az igazságtól, ha leginkább e két dolog ugrik be vele kapcsolatban, hiszen éveken át pedagógusi munkája mellett állt az élvonalbeli Kaposvár élén.

 - Távozott a Ferencváros csapatától és nem egészen három héttel később már Egerszegen találta magát. Mégis igazuk van azoknak, akik vidéki srácként emlegetik?

 - A megállapítás lehet persze pozitív és degradáló is, de nem foglalkozom vele, mert úgyis mindig magamat adom - válaszolta Prukner László. - Azt gondolom, hogy mindenhol könnyen tudok akklimatizálódni, így volt ez Kaposváron, majd Budapesten és itt, Zalaegerszegen is. Egyébként Dunaújvárosban születtem, pontosabban Sztálinvárosban, s máig ez szerepel a személyi igazolványomban... Tanulmányaim révén Pécsre kerültem, a futball révén Szegeden is megfordultam, majd 1983-ban kerültem Kaposvárra. Futballoztam, de adódott egy állás a patinás Táncsics Mihály Gimnáziumban, amit elfogadtam. Testnevelés-földrajz szakon szereztem főiskolai diplomát, ezt követően egyetemi végzettséget  testnevelésből, szakos tanár vagyok, de tartottam előadásokat a Testnevelési Egyetemen, az ELTE-n és Pécsett is és a Pro-licenszes edzőket is oktattam. Huszonöt esztendőn át tanítottam, érdekel a sport elméleti része, de ezt akár egyszerűbben is megfogalmazhatom: szeretek tanítani.


- Nem hiányzik életének ez a része most?

 - Mindaddig, vagyis 2010-ig, amíg nem lettem az FTC edzője Kaposváron a gimnáziumban rendes óraszámban tanítottam. Ez kemény volt, de a kollégáim segítettek, s utólag is köszönettel tartozom nekik. Reggel mentem órára, aztán úgy volt a beosztásom, hogy következett két lyukasóra, akkor megtartottam a Kaposvár együttesének a délelőtti edzését, majd vissza a gimnáziumba, délután pedig újra edzés. Szóval sokat pörögtem, kell egy kis felfrissülés. Amúgy most is fizetés nélküli szabadságon vagyok, s ezáltal meg van az a fajta biztonságérzetem, hogy nem kellett például az FTC kispadjába sem mindenáron kapaszkodnom.

 - Azaz vannak elvei, melyekből nem enged?

 - Igen, de nem vagyok makacs. Meg van az a néhány vezérelv, melyet felállítottam magamnak, de ezt már elsütöttem a médiában... Az emberekkel való viszony és viselkedés, a probléma-megoldás a fő motivációm, továbbá bármennyire is üzleti alapú ma már a futball, nem szabad, hogy elveszítse sportjellegét, vagyis, hogy ne emelt fővel lépjünk pályára. Viszont naiv sem vagyok, tudom, hogy a pénz diktatúráját éljük, ám azzal maximálisan nem tudok egyetérteni, hogy akinek pénze van, az mindent megtehet.

 - Minden változik, így az edzői szakma is. Előnyt jelent az ön számára, hogy egyben pedagógus is?

 - Hogyne, hiszen a pszichológia és a pedagógia nagyon fontos, mert emberekkel foglalkozunk, és ha a komoly edzőket nézzük, nekik mind megvannak ezek a tulajdonságaik. Viszont az utóbbi 20-30 évben megváltozott az edzői szakma is, mert már a tulajdonosi körrel, a médiával, a szurkolókkal való kapcsolat is része ennek. Nagy felelősség hárul az edzőre, például, hogy miként képviseli a klubot a médiában.

 - Nehézséget okoz mindez Önnek?

 - Összetettebb a feladatunk, mint volt a nagy öregeknek. Az internet szerepe is megnőtt, ma már név nélkül bárki megvádolhat bárkit a fórumokon, aztán jön egy másik, s hogy ne maradjon le, átveszi, hadd ne soroljam... Mindez komolyan megváltoztatta az erkölcsi normákat. Régebben zavartak a rólam szóló beírások, ma már nem olvasom a fórumokat.

 - Nézzük, mi fogadta Zalaegerszegen: az, amit korábban várt?

 - Mindig őszintén nyilatkozok, most sem szakítok ezzel. A közhiedelem még a régi érában is az volt, hogy a város és a megye is kiáll a zalai futball mellett. Ennek meg volt az eredménye, hiszen az utóbbi tíz esztendő legeredményesebb időszakát produkálta a ZTE, s úgy éreztem, hogy megvan ez a folytonosság, ezért is szerződtem ide. Most viszont azt tapasztalom, hogy nehezebb helyzetben van a klub, az objektív munkakörülmények nem olyanok, mint azt gondoltam. Viszont a látszik a szándék is, hogy változtassunk ezen, persze a lehetőségekhez mérten. Mindez jelenleg egy gyors vélemény a részemről az itt eltöltött rövid idő után, ami persze változhat, de most, a nehéz helyzetben nem érzem azt az összefogást, amint előzőleg reméltem.

 - Mi hiányzik? Vidéken nem lehet jó futballt csinálni?

 - Dehogynem, hiszen a lokálpatriotizmus sok mindenen átsegít. Sajnos viszont számos klubnál az indentitás-tudatot kiölték a nézőkből, és mindig csak az éppen aktuális állapot szerint értékelnek. Az utóbbi években Magyarországon feljött a vidéki futball, ezért lenne kár, ha a klub itt is elveszítené a társadalmi bázisát. Generációk örökítik át mindezt, s ezért kell a lokálpatriotizmust erősíteni.

Prukner László 1960. november 14-én született Sztálinvárosban. Játékosként a Dunaújvárosi Kohász, a PEAC, a SZEOL AK, a Kaposvár, az osztrák SK Altheim, majd később alacsonyabb osztályú csapatokban futballozott. Edzőként a Kaposvári Rákóczi csapatánál volt utánpótlás és másodedző, majd vezetőedzősége alatt 2003-ban jutott fel az élvonalba a Rákóczi, melyet hét éven át vezetett. 2010-ben az FTC-hez szerződött, 2011. szeptember elsejétől pedig a ZTEFC kispadján ül. Pécsett szerzett tanári diplomát, korábban nős volt, van egy 20 esztendős egyetemista lánya. 


www.zalaihirlap.hu

2011. szeptember 24., szombat

A Kőszegi Szüret és Nemzetközi Fúvószenekari Találkozó hátralevő programjai

szeptember 24. szombat
10.00 Fő tér Vendégzenekarok zenés fogadása
12.00 éttermek Jó ebédhez szól a … fúvószene
14.00 a város utcáin Szüreti Karnevál
16.00 Fő tér Fúvós térzenék és mazsorett bemutatók
Poncichter Borozó Bordalok a Concordiával
rendezvénysátor Iskolai Művészeti Csoportok bemutatói
18.30 Fő téren (csak jó idő esetén) A 80-as évek szinti-pop slágerei Meggie-vel!
kb. 20.00 Fő tér Táncoló Lángok
19.00 rendezvénysátor Fúvós-show – Vaihingen, Kőszeg
21.30 rendezvénysátor Vastag Csaba
22.30 rendezvénysátor Szüreti Bál – Spectrum Zenekar

szeptember 25. vasárnap
14.00 rendezvénysátor Kőszegi Mazsorettek műsora
15.00 rendezvénysátor ATARU ütőegyüttes
14.00 Fő tér Kőszeg Big Band
15.00 Fő tér Vaihingen Fúvószenekar térzenéje
16.00 rendezvénysátor Brasch Bence
17.00 rendezvénysátor Hajnalcsillag Néptánccsoport
18.00 rendezvénysátor Kökény Attila
19.00 rendezvénysátor Varnyú Country

kimozdulo.hu

2011. szeptember 23., péntek

Papírforma vereség (videóval)

Videoton FC - ZTE FC 4-1 (1-0)
Székesfehérvár, Sóstói-stadion. 3262 néző. Jv.: Alvaro Garcia Miquel
Videoton: Tujvel - Brachi, Caneira, P. Vinícius, Oliveira - Tóth (Vasiljevic, 77'), Sándor Gy. (Elek, 69'), Mitrovic (Nikolics, 62'), Walter - André Alves, Brandao. Vezetőedző: Paulo Sousa.

ZTE: Jahic - Kocsárdi, Bogunovic, Bulatovic (A. Delic, 44'), Hidvégi - Hervás (I. Delic, 64'), Szalai, Máté P., Kamber - Turkovs, Tököli (Bujor 75'). Vezetőedző: Prukner László.
Gólszerzők: Walter (30'), Sándor Gy. (51'), Alves (56', 71') ill. Máté (88')

zalaihirlap.hu; zte.hu

2011. szeptember 17., szombat

Halottnak a csók... ZTE FC- KTE 1-1


ZTE FC - Kecskeméti TE 1-1 (1-1)
Zalaegerszeg, ZTE Aréna, 2125 néző. Jv.: Fábián Mihály (Demeter János, Tóth István)
ZTE: Jahic - Kocsárdi, Bogunovic, Bulatovic, Hidvégi - Turkovs, Kamber, Szakály D., Máté P. - Balázs, Bujor (A. Delic 52'). Vezetőedző: Prukner László.
KTE: Németh G. - Alempijevic (Koszó 54'), Radanovic, Balogh B., Mohl - Gyurcsó (Gyagya 70'), Ebala, Bertus, Savic, Bori (Foxi 54') - Lencse. Vezetőedző: Tomiszlav Szivics.
Gólszerző: Lencse (11'), ill. Balázs (40')
Kiállítva: Mohl (66')


zalaihirlap.hu



Képek

2011. szeptember 16., péntek

Beatrice koncert Zalaegerszegen. 2011.09.16

A lemezbemutatónak is beillő 90 perces koncerten az alábbi dalok hangoztak el:

Azok a boldog szép napok
XX. század
Ronda lány
Kommunista blokk
Balfék fiú balladája
Kisszeplős
Nagyvárosi farkas
Jojó
8 óra munka
Vidámság és rock and roll
Szépség agressziója
Járom az utam/Térden állva
Piros fehér zöld
Csodálkozol, hogy iszom
Hegyek között
Pancsoló kislány

Azok a boldog szép napok
80-as évek dagonyája


Képek

2011. szeptember 15., csütörtök

Péntektől Táncpanoráma Keszthelyen

Katt

Nem volt rá igény...Bezárt a zalaegerszegi Media Markt

Teljesen váratlanul bezárt a Media Markt hálózat zalaegerszegi áruháza. Csütörtökön reggel a bejáratra kifüggesztett közlemény, és egy hirdetés tájékoztatta erről a bosszankodó vevőket.


Három évi működés után a térség legnagyobb háztartási-, szórakoztató-elektronikai-, műszakicikk forgalmazójának megszűnése előre nem volt sejthető, bár jó ideje igencsak kevés vásárlót lehetett látni az áruval megrakott gondolák között. Csütörtökön reggel az áruház ajtaján egy közlemény  tájékoztatta erről a bosszankodó vásárlókat.

László Alfréd áruházigazgatótól érdeklődtünk a váratlan lépés hátteréről. Arra a kérdésünkre, mikor tudták meg ezt a döntést, azt válaszolta, egy nappal korábban. Állítólag a helyi dolgozók csak szerda délután tudták meg, hogy csütörtökön reggel nem nyithatnak ki. Információnk szerint az utolsó kereskedelmi nap délelőttjén többek között még a következő akciós időszak előkészítésén munkálkodtak.

Csütörtökön délelőtt az áruház épülete mellett tíz-húsz ember várakozott. Azt gondoltuk, hogy a helyi alkalmazottak, de közülük valaki elmondta, másik áruházakból lettek oda csoportosítva, egyelőre nem tudják, miért. Nyilván ekkora árukészlet leltározásához és elszállításához nem elég a helyi erő.

A cég sajtóközpontjához fordultunk részletesebb információért. Kérdéseinkre  miért zártak be, mi lesz az egerszegi dolgozóikkal, várható-e később újbóli nyitás  küldött válaszokból kiderült, a Media Markt Saturn Holding optimalizálja az országban működő áruházi portfólióját. Ennek részeként az egerszegi kereskedelmi egységét bezárta, de még az év folyamán két másik áruházat nyit. Egyiket Kecskeméten, a másikat Budapesten. Magyarul a forgalom visszaesése miatt nem érte meg az egerszegi egységet fenntartani. Ezt, ha egy kicsit bonyolultabban is, de elismerték: A piaci igényekre reagálva vállalatunk Magyarországon stratégiai változásokról döntött üzlethálózatát illetően, amelynek része, hogy bezártuk a 3 éve működő zalaegerszegi Media Marktot. Rá kellett jönnünk, hogy ezen a helyszínen a nyitáskor meglévő várakozásaink nem váltak valóra. Úgy döntöttünk, hogy optimalizáljuk az áruházi portfóliónkat és azokra az áruházainkra koncentrálunk, amelyek sikeresebben üzemeltethetőek  szólt a lapunk számára megküldött válasz.

A kecskeméti nyitás okát sem nehéz kitalálni. A sorvadozó egerszegi kereslettel szemben ott indul a Mercedes gyár, friss pénzt pumpálva a térségbe.

Közölték továbbá, hogy mind a 43 dolgozójuknak felajánlják a munkát a hálózatban, elsősorban a két újonnan nyíló Zalaegerszegtől jó messze levő  áruházban. Továbbá igyekeznek a törvényi kötelezettségeken felüli szociális megoldásokat találni, s azoknak is segíteni, akik ezt nem tudják elfogadni.

Vajon mi lesz a vízmű szomszédságában benépesült kereskedelmi térség meghatározó épületével? Megpróbáltunk ennek is utánajárni, azonban mint kiderült, ezt még az ingatlan tulajdonosa sem tudja, ugyanis tőlünk értesült arról, hogy bérlője, a Media Markt hamarosan kivonul az épületből.

Az áruházi ingatlan a multinacionális kereskedelmi cégek gyakorlatának megfelelően bérlemény. Kis  utánajárással megtudtuk, a tulajdonos a Metro Group Asset Management Ingatlan Kft. Seres László ügyvezetőt telefonon értük el, és amikor megkérdeztük, mit terveznek az egerszegi áruházépülettel, kissé csodálkozott. Mint mondta, őket addig még nem tájékoztatta az áruház bezárásáról a Media Markt. Seres László közölte, természetesen tudják, hogy a speciálisan áruházi célokra építtetett doboz kereskedelmi tevékenységre alkalmas. Mint mondta, még tájékozódniuk kell ez ügyben, s azt követően foglalkoznak a hasznosítás kérdéseivel.


Innen kivonul, máshol bővítArra a kérdésünkre, várható-e a működés későbbi folytatása, nem kendőzték, ez a döntés végleges. A vevőszolgálatot előreláthatólag október végéig tartják nyitva, majd megbíznak egy helyi céget a jótállási és szavatossági igények érvényesítésével. A Media Markt Saturn Holding 1997-ben nyitotta meg első magyarországi áruházát. Ma országszerte 20 áruházat üzemeltetnek (16 Media Markt, 4 Saturn), amelyek száma az új nyitásokkal év végére 22-re nő. 


www.zalaihirlap.hu

2011. szeptember 11., vasárnap

Semmi változás...


FTC - ZTE FC 2-0 (0-0)
Budapest, Albert-stadion. Jv.: Szabó Zsolt (Kispál Róbert, dr. Varga Zsolt)
FTC: Gyenes - Csizmadia, Balog Z., Otten, Junior - Jovanovic, Maróti, Tóth B. - Hakola, Oláh, Somalia.Klubmenedzser: Détári Lajos
ZTE: Jahic - Kocsárdi, Bogunovic, Bulatovic, Hidvégi - Szakály D., Szalai, Máté P., Kamber - Meyé, Tököli.Vezetőedző: Prukner László
G.: Oláh, Tóth Bence


www.zalaihirlap.hu

2011. szeptember 9., péntek

Zalai programajánló

Megyeünnep Zalaváron
A zalavári Vársziget Történelmi Emlékparkjában szombaton 10 órakor térzenével, és főzőversennyel kezdődik a megyenap. Fél 11-kor a Makovecz Imre tervezte Millenniumi Emlékműben dr. Kövér László, az országgyűlés elnöke avatja fel az Életfa című alkotást, melyen minden levél egy zalai települést jelképez; majd ünnepi közgyűlés kezdődik, kitüntetésekkel. A díszpolgári címet idén Németh János keramikusművész veheti át Manninger Jenőtől, a megyei önkormányzat elnökétől. A kulturális program kínálata zalai (12 óra: Hevesi Sándor Színház, 14 óra: Griff Bábszínház, 14.45: Dórci és a Fülesek, 16 óra: Hétrét, 17.15: Intermezzo), sor kerül Zalavár és Somogyvár községek hivatalos kapcsolatfelvételére, és bemutatják (15.30) a Zala Megye Címere című könyvet is.

A kistérség kínálata 
A Pacsa és Térsége Többcélú Kistérségi Társulás szombaton 8 órától Felsőrajkon rendezi meg a szakmai fórummal és kulturális műsorral kísért VIII. Kistérségi Kiállítás és Vásárt, melyen 13.30-kor V. Németh Zsolt államtitkár avatja fel a várudvarban álló pajtát.

A mi zenénk 
A Griff Bábszínház idén is csatlakozott a magyar dal napja rendezvénysorozathoz. Ennek jegyében vasárnap 11 órakor Zalaegerszegen, a Hevesi Sándor Színház előtti téren (rossz idő esetén a színházteremben) a bábszínház előző évadjainak legjobb dalaiból összeállított koncerttel kedveskednek a közönségnek. A mi zenénk című program vendége lesz Nyeső Mari énekesgitáros, aki szerzőként már dolgozott a társulattal.

Japán fesztivál 
Pénteken 14 órakor a zalaegerszegi hangversenyteremben japán fesztivál nyílik, ami szombat estig kínál gazdag válogatást a távol-keleti ország kultúrájából. Pénteken egyebek közt a teázási szokásokról tart előadást Sági Attila (16 óra), megnyílik a mintegy 300 tárgyat és műalkotást felvonultató kiállítás (17) , majd az Ataru Taiko ütőegyüttes játszik (18). Szombaton 10 órától látogathatók a folyamatos programok (például bonsai és kimonó bemutató, sushi bár), 13.30-tól harcművészeti bemutató, 14.30-tól japán kjogen komédia kezdődik.

Őszi kavalkád 
A helyi családsegítő szolgálat hatodszor rendez Őszi Kavalkádot szombaton, a zalaegerszegi Ady-iskola udvarán. A délután kettőkor kezdődő programban lesznek kulturális és szórakoztató elemek, játékos vetélkedők, de az egészségmegőrzést szolgáló, illetve a szociális intézmények iránt érdeklődőket információval segítő standok is.

Mura menti Hídi Vásár 
Letenye és Prelog városok közös rendezvényeként, a régi Mura-híd két oldalán zajlik le a kétnapos Mura menti Hídi Vásár, melynek magyar helyszínén, a Mura Center előtti vásártéren szombaton 11 órakor tartják a megnyitót. Délután, és vasárnap 10.30-tól a színpadon horvát és magyar fellépők váltják egymást, miközben helyi termelők és kézművesek mutatkoznak be. A letenyei Szabadság térről a két nap 10 és 18 óra között, óránként ingyenes mikrobuszok szállítják az érdeklődőket.

Testvértelepülések
A zalakomári művelődési házban szombaton 17 órakor a Kokas-banda koncertjével kezdődik a testvértelepülések találkozója, mely vasárnap 16 órától lukácsfalvai, csíkszentkirályi, krasznahorkaváraljai és berekfürdői csoportok fellépésével folytatódik.

Várjáték 
Beleznán szombaton a Zrínyiekért ajánlott, a délelőtt 9 órás szentmisével kezdődik, s az esti szabadtéri bállal zárul az V. Zrínyi-újvár várjáték és kulturális bemutató.



Lángosfesztivál 
Csáfordon szombaton 14 órától negyedszer rendeznek lángosfesztivált, mely a gasztronómiai élmények mellett tréfás vetélkedőkkel, folklórműsorral és karaokee versennyel kínál szórakozást.

Házbúcsúztató 
Lentiben pénteken délután két órától búcsúztatják el az átépítés előtt álló művelődési központot. A műsorban fellép a helyi ír sztep tánccsoport és a Kerka Táncegyüttes, illetve bemutatják az új kulturális és közösségi tér terveit is.

Rockkoncertek 
Zalaegerszegen, a Club Grabowsky-ban tartja 20 éves jubileumi koncertjét a Shabby Blues Band. A szombaton 20 órakor kezdődő buli az új, Blues Vadász című lemez bemutatója is lesz. A koncerten számos régi tag, valamint vendégként a Hit-Rock énekese, Tóháty László is színpadra lép.
Nagykanizsán, a Medgyaszay Házban pénteken este hat órától a Blasted Age és a Taste My Pain, valamint a brit Helgrind és Mutator mutatja be műsorát.
Hévízen szombaton este hét órától a Bikini játszik, ám a programot már 16 órakor kezdi a Fackt, a Jóindulat és a Steel Orange.

www.zalaihirlap.hu

Vas megyei programok a hétvégén

ITT

és

ITT

2011. szeptember 7., szerda

A Gyenesdiási Szüreti Vígasságokról

2011. szeptember 10.

14 óra 30-kor:

Ünnepi préselés a körforgalomnál felállított bálványos regős présen

15 órakor:
Szüreti felvonulás a körforgalomtól a 71-es főúton, majd a Madách utcán keresztül a Biopiacig

16 óra 30-tól a Kárpáti korzón (Biopiac mögött):
Folklórműsorok, népművészeti és kézműves bemutató, must- és borkóstoló, birka-, és babgulyásfőzés

Fellépnek:
Gyenesdiási Általános Iskola néptáncosai és népdalénekesi, Gyenes Néptánc Együttes, Gyenesdiási Dalárda, Tátorján népzenei együttes, vendég fellépők

19 órától:
Szüreti bál- tánczenés est


www.monitormagazin.hu

2011. szeptember 6., kedd

A Magyar Dal napja alkalmából Hévízen a Bikini


2011.09.10
Hévíz, Nagyparkoló
         A program:
                               16:00 The Fact
                               17:00 Jóindulat
                               18:00 Steel Orange
                               19:00 Bikini

www.magyardalnapja.hu

2011. szeptember 5., hétfő

Edda Művek koncert. 2011. szeptember 4. Hévíz

A 100 perces koncert műsora:


The show must go on
Intro
Nincs visszaút
Győzni fogunk
Régi blokk: Minden sarkon álltam már, Egek felé kiáltottam, Torony
Álom
Mi vagyunk a rock                                                                       Gyere őrült 
Csak bírd ki
Elhagyom a várost
Álmodtam egy világot
Hűtlen
Éjjel érkezem(refrén)
Elérlek egyszer
Egy fordulóból
Újra és újra
Háromszor
Szellemvilág
A kör
Kölyköd voltam
Zárlat

2011. szeptember 3., szombat

Visszapillantás a Nagypáli napokra Lord és Karthago videókkal





Változások a ZTE FC-nél


A szerződést ugyan még nem írták alá, de a felek megkötöttnek tekintik az üzletet: Csank János búcsúja után csütörtök óta Prukner László a ZTE FC NB I-es sereghajtó futballcsapatának vezetőedzője.


De az egerszegiek nem csak trénerekkel tárgyaltak ezekben a napokban. Augusztus 31-én, az átigazolási időszak utolsó napján nagy mozgás zajlott le a keretben.

– Az utolsó pillanatban leigazoltuk a Videotontól két évre a 28 éves bal oldali védőt, Hidvégi Sándort – kezdte részletezni Nagy Ferenc. – Ugyancsak Fehérvárról érkezett – egy évre kölcsönbe – a 23 éves középpályás, Szakály Dénes. Az utolsó pillanatban sikerült közös nevezőre jutnunk a kaposváriakkal is, így visszatér hozzánk Máté Péter. Elviekben még egy játékos érkezhet: kapcsolatban állunk spanyol labdarúgókkal, s közülük egynek jó esélye van, hogy Egerszegen folytassa pályafutását. A napokban ez a kérdés is eldől. Szerdán Horváth Andrással szerződést bontottunk, s a válogatottat is megjárt középpályás még aznap aláírt a Haladáshoz.

www.zalaihirlap.hu

Vas megyei programok szeptemberre

Katt