2011. április 14., csütörtök

50 milliós hitel a kosarasoknak - feltételekkel

A ZTE bajnoki címvédő férfi kosárcsapata szempontjából ismét pozitív döntést hozott a közgyűlés, ám az újabb segítség - bár 50 millió forint értékű - ismét csak rövid távon jelent megoldást.

Továbbra is lét és nemlét határán egyensúlyoz az utóbbi hetekben szurkolóinak ismét váratlan örömöket szerzett csapat, illetve egész pontosan az azt működtető gazdasági társaság, a ZTE KK Kft. A csütörtöki közgyűlési előterjesztésből kiderült: a 120 milliós városi szóbeszéd nem tévedett anno a klub hiánya vonatkozásában  a társaság mérleg szerinti vesztesége majdnem 53 millió forint, miközben saját vagyonából közel 71 millió forint hiányzik. A cég mérlegben szereplő összes tartozása 94,2 millió forint, ebből 47,8 millió a rövid lejáratú kötelezettség. Ezen túl nyilvántartanak még több mint 30 millió forint tartozást, így az összes kötelezettség megközelíti a 125 millió forintot. E nagy számok közül pedig az a 71 milliós tétel fenyeget most főleg.
A vagyonvesztés miatt ugyanis a helyzet az, hogy a kft. jelenleg nem rendelkezik annyi saját tőkével, amennyi a törvény szerint a működéséhez kell. Ezt legkésőbb májusban, a társaság beszámolójából a cégbíróság is megtudja majd hivatalosan, s attól kezdve 90 nap áll rendelkezésre a tőkerendezésre, avagy a hiányzó 71 millió forint visszapótlására, ellenkező esetben a kft-t törlik a cégjegyzékből.
A Zalaegerszeget vezető testület csütörtökön hosszú vita után, 15 igen és 1 nem szavazattal, valamint 1 tartózkodással döntött: bankhitelből származó 50 millió forinttal szerepet vállal a tőkerendezésben  - négy feltétellel.
Ezek közül az első, hogy a társaság mostantól ellenőrzött és szigorú gazdálkodást folytat, megakadályozandó hasonló helyzet újbóli kialakulását.
Kapcsolódik ide a második előírás: ügyvezető felügyelő bizottság felállítása, hogy az egyébként 82 százalékban tulajdonos város markánsabb kontrollt gyakorolhasson.
Harmadrészt a Zeténél tisztítani kell a vezetői szinteket: a közgyűlésben újdonságként hangzott el, hogy a cég ügyvezetése mellett-fölött egy úgynevezett szakosztályvezetés is működött, mely ugyancsak nagyban kivette részét a társaság félrevezetéséből.
Negyedszer pedig: a ktf.-nek szintén ki kell vennie részét a tőkerendezésből. Ennek mértéke 21 millió forint, bár van benne könnyítés: legfeljebb 6,2 millió forintnyi részt eltüntethetnek csak számszakilag, a játékosok eladási árának felértékelésével, s ennek tartalékba helyezésével.
Az 50 millió forintot egyébként nem ajándékba kapja a ZTE KK: a következő években a helyi költségvetési támogatásból vonják majd a hitel törlesztő részleteit. Ezzel a városi ellátmánnyal kapcsolatban egyébként ez szerepel a csütörtöki előterjesztésben: "maximum a jelenlegi szintem marad."

Örülhetnénk: a ZTE KK megint megmenekült  de a helyzet csalóka. Több képviselő is rámutatott csütörtökön, hogy ez az intézkedés a ZTE KK problémáját csak elodázza. Ha a kft. meg is szerzi a tőle várt 15 millió forintot, már ott tornyosul majd a következő kérdés, hiszen gondolni kell az új szezonra. A takarékosabb működésre papíron megvannak a tervek, de játékosokkal, edzővel az új kondíciókról még nem tárgyaltak. A mozgástérről valamelyik képviselő így beszélt: Nagyon szerény működésre kell berendezkedni. És még ahhoz is meg kell teremteni az anyagi alapokat!

www.zalaihirlap.hu

Koltay Róbert zenés estje Zalaegerszegen




(A képre kattintva a plakát nagyobb méretben is megtekinthető.)