2011. június 3., péntek

Hétvégi progamajánló Zalában

Hetés vendégül lát 

Bödeháza lesz a központi települése annak a Hetés vendégül lát elnevezésű kétnapos programnak, mely során a néprajzi tájegység gasztronómiai és kulturális örökségét mutatják be. A rendezvények szombaton délelőtt kilenc órakor kezdődnek a Hetés kapuja pihenőhelynél, majd a nap folyamán Zalaszombatfán, Szíjártóházán és Gáborjánházán várják az érdeklődőket ételkóstolókkal, kiállításokkal, nyitott műhelyekkel. Vasárnap Bödeházán zajlanak az események, fél 12-kor ünnepi szentmisét tartanak, majd két órakor nyitják meg az V. Hetési Gasztronómiai Vásárt, amelyben ugyancsak helyi és tájjellegű ételek, specialitások, különlegességek kóstolására lesz lehetőség. Párhuzamosan a Kerka Táncegyüttes, Móger Péter harmonikás, a rédicsi színjátszó csoport és a Grét´s Dance School közreműködésével kulturális bemutatót is rendeznek.


Balatoni szezonnyitó Vonyarcvashegyen szombaton a strandon 17.45-kor kezdődő műsoros programmal tartják a szezonnyitó ünnepséget, közreműködik a Zalai Balaton-part Ifjúsági Fúvószenekar, a Pelso mazsorett csoport, lesz bábelőadás és táncprodukció.

Falunap Gombosszegen vasárnap 11 órakor kezdődik a falunap, melynek keretében egyebek közt felavatják a faluházat, lesz kirakodóvásár, lovaglás, íjászat, polgári védelmi bemutató és kulturális műsor, nagylengyeli, petrikeresztúri és becsvölgyei fellépőkkel.

Könnyűzenei koncertek Zalaegerszegen, a Club Grabowskyban szombaton este hét órai kezdettel tartja az Ütött az óra című új albumának lemezbemutató koncertjét a Turán zenekar. A rendezvényen fellép a tapolcai Határkő, valamint a Romantikus Erőszak is. A Gyógygödörben szombaton 21 órától a Kriszti és a Magyarucca játszik.
Keszthelyen, a mólónál felállított zenepavilonban vasárnap hét órától Marót Viki és a Nova Kultúrzenekar ad koncertet.
Letenyén szombaton este hét órától a Historica és a Szomorú Péntek együttesek mutatják be műsorukat.

www.zalaihirlap.hu