2011. szeptember 15., csütörtök

Péntektől Táncpanoráma Keszthelyen

Katt

Nem volt rá igény...Bezárt a zalaegerszegi Media Markt

Teljesen váratlanul bezárt a Media Markt hálózat zalaegerszegi áruháza. Csütörtökön reggel a bejáratra kifüggesztett közlemény, és egy hirdetés tájékoztatta erről a bosszankodó vevőket.


Három évi működés után a térség legnagyobb háztartási-, szórakoztató-elektronikai-, műszakicikk forgalmazójának megszűnése előre nem volt sejthető, bár jó ideje igencsak kevés vásárlót lehetett látni az áruval megrakott gondolák között. Csütörtökön reggel az áruház ajtaján egy közlemény  tájékoztatta erről a bosszankodó vásárlókat.

László Alfréd áruházigazgatótól érdeklődtünk a váratlan lépés hátteréről. Arra a kérdésünkre, mikor tudták meg ezt a döntést, azt válaszolta, egy nappal korábban. Állítólag a helyi dolgozók csak szerda délután tudták meg, hogy csütörtökön reggel nem nyithatnak ki. Információnk szerint az utolsó kereskedelmi nap délelőttjén többek között még a következő akciós időszak előkészítésén munkálkodtak.

Csütörtökön délelőtt az áruház épülete mellett tíz-húsz ember várakozott. Azt gondoltuk, hogy a helyi alkalmazottak, de közülük valaki elmondta, másik áruházakból lettek oda csoportosítva, egyelőre nem tudják, miért. Nyilván ekkora árukészlet leltározásához és elszállításához nem elég a helyi erő.

A cég sajtóközpontjához fordultunk részletesebb információért. Kérdéseinkre  miért zártak be, mi lesz az egerszegi dolgozóikkal, várható-e később újbóli nyitás  küldött válaszokból kiderült, a Media Markt Saturn Holding optimalizálja az országban működő áruházi portfólióját. Ennek részeként az egerszegi kereskedelmi egységét bezárta, de még az év folyamán két másik áruházat nyit. Egyiket Kecskeméten, a másikat Budapesten. Magyarul a forgalom visszaesése miatt nem érte meg az egerszegi egységet fenntartani. Ezt, ha egy kicsit bonyolultabban is, de elismerték: A piaci igényekre reagálva vállalatunk Magyarországon stratégiai változásokról döntött üzlethálózatát illetően, amelynek része, hogy bezártuk a 3 éve működő zalaegerszegi Media Marktot. Rá kellett jönnünk, hogy ezen a helyszínen a nyitáskor meglévő várakozásaink nem váltak valóra. Úgy döntöttünk, hogy optimalizáljuk az áruházi portfóliónkat és azokra az áruházainkra koncentrálunk, amelyek sikeresebben üzemeltethetőek  szólt a lapunk számára megküldött válasz.

A kecskeméti nyitás okát sem nehéz kitalálni. A sorvadozó egerszegi kereslettel szemben ott indul a Mercedes gyár, friss pénzt pumpálva a térségbe.

Közölték továbbá, hogy mind a 43 dolgozójuknak felajánlják a munkát a hálózatban, elsősorban a két újonnan nyíló Zalaegerszegtől jó messze levő  áruházban. Továbbá igyekeznek a törvényi kötelezettségeken felüli szociális megoldásokat találni, s azoknak is segíteni, akik ezt nem tudják elfogadni.

Vajon mi lesz a vízmű szomszédságában benépesült kereskedelmi térség meghatározó épületével? Megpróbáltunk ennek is utánajárni, azonban mint kiderült, ezt még az ingatlan tulajdonosa sem tudja, ugyanis tőlünk értesült arról, hogy bérlője, a Media Markt hamarosan kivonul az épületből.

Az áruházi ingatlan a multinacionális kereskedelmi cégek gyakorlatának megfelelően bérlemény. Kis  utánajárással megtudtuk, a tulajdonos a Metro Group Asset Management Ingatlan Kft. Seres László ügyvezetőt telefonon értük el, és amikor megkérdeztük, mit terveznek az egerszegi áruházépülettel, kissé csodálkozott. Mint mondta, őket addig még nem tájékoztatta az áruház bezárásáról a Media Markt. Seres László közölte, természetesen tudják, hogy a speciálisan áruházi célokra építtetett doboz kereskedelmi tevékenységre alkalmas. Mint mondta, még tájékozódniuk kell ez ügyben, s azt követően foglalkoznak a hasznosítás kérdéseivel.


Innen kivonul, máshol bővítArra a kérdésünkre, várható-e a működés későbbi folytatása, nem kendőzték, ez a döntés végleges. A vevőszolgálatot előreláthatólag október végéig tartják nyitva, majd megbíznak egy helyi céget a jótállási és szavatossági igények érvényesítésével. A Media Markt Saturn Holding 1997-ben nyitotta meg első magyarországi áruházát. Ma országszerte 20 áruházat üzemeltetnek (16 Media Markt, 4 Saturn), amelyek száma az új nyitásokkal év végére 22-re nő. 


www.zalaihirlap.hu