2012. február 10., péntek

Nesze semmi, fogd meg jól

A ZTE ma sajtótájékoztatón számolt be a klub helyzetéről, és válaszolta meg azt a kérdést, hogy igaz-e az a hír, hogy a csapat játékosai szabadon igazolhatóvá váltak. Patthelyzet, egyelőre.

- A mai rögtönzött sajtótájékoztató apropója a már több hónapja meglévő problémánk - kezdte mondanivalóját Nagy Ferenc. - November hónapban adódtak először fizetési nehézségek az Rt-nél, de ez nem volt összefüggésben az addigi gyenge szerepléssel. Nem érkeztek meg a szerződésben beígért pénzek, csúszások alakultak ki. A idő múltával feszültség keletkezett, de a kollégák és a játékosok nagy türelemmel viselték a kialakult helyzetet.

Sajnos mára kiderült, hogy nem sikerült befektetőt találni, így kb. 90-95 millió forintos összeg hiányzik a kasszából. A jó hír viszont az, hogy az elkövetkező időszakban a bevételi oldalon többszáz millió forint realizálódhat.

Szerettük volna 6 meghatározó játékossal megerősíteni a keretet, de az előbb említett okok miatt ezt nem tudtuk meglépni. Ezután változtatni kellett a politikánkon, de nem sikerült senkit sem értékesíteni, pedig a futballisták után kapott pénz elég lett volna. Itt szeretném azonban megjegyezni, hogy elsősorban a pótolható játékosokat akartuk eladni!

Továbbá be kellett látnom, hogy ezt a helyzetet egyedül nem tudom megoldani, így minden lehetőséget meg kell ragadnom, hogy a klub továbblépjen, kimozduljon a jelenlegi állapotából. Leülünk a játékosokkal, egyenként elbeszélgetünk mindenkivel, felvázoljuk a helyzetet és várható a jövőt. Ha segítség, akkor én felajánlom a tulajdonrészemet, a részvényeimet! Hiszem, hogy segítséggel túl tudunk lépni a jelenlegi kaotikus állapoton! Remélem, hogy együtt meg tudjuk oldani ezt a feladatot!

Reagálva a sajtóban megjelent téves információkra, senki nem távozhat szabadon! A játékosoktól kértük a helyzet tolerálását, ami bizonyára nagyon nehéz. Szeretnénk a mai naptól kezdve mindenkivel elbeszélgetni a közös jövőről és a folytatásról. Ezt követően világos képet fogunk látni, hogyan tudunk továbblépni.

Jelenleg is tárgyalásban vagyunk 3 játékost illetően, bízunk benne, hogy sikeres megállapodás születhet ezekből.

A cél: velem vagy nélkülem, de ennek a klubnak tovább kell élnie!


www.ztefc.hu