2012. február 22., szerda

Omega - Utoljára Zalában?



A magyar formációk közül az Omega aratta a legnagyobb sikert Nyugat-Európában. E szavakkal mutatta be Kóbor Jánost, a március 16-án Zalaegerszegen fellépő együttes frontemberét Gyutai Csaba polgármester.

Az esemény kapcsán szerdán délután tartottak sajtótájékoztatót a városházán. Gyutai Csaba többek között arról beszélt, könnyen lehet, hogy a fennállása ötvenedik évfordulóját ünneplő, a megyeszékhelyen többször is megfordult Omega utoljára lesz látható Zalában.
 A koncert egyik szervezője, az Omega mellett szövegíróként is dolgozó Trunkos András mindezt azzal egészítette ki, hogy a jubileumi év kapcsán összesen tíz vidéki koncertet vállal a zenekar, majd szeptember 23-án, pontosan ötven évvel az első fellépés után Budapesten állnak közönség elé. Trunkos András elmondta, Zalaegerszeg a rock and roll zene szempontjából nehéz városnak számít, de vállalják a kihívást.

Kóbor János a városi sportcsarnokban tartandó koncertről tájékoztatott. A rendezvény első harmadában szimfonikus zenekar ad elő népszerű Omega-átiratokat, ez a Rhapsody fejezet, ahol együtt lesz látható a zenekar és a szimfonikus együttes. Mindezt Németországban, egy Halle-i fesztiválon láthatta először a közönség, s az ottani siker kapcsán döntöttek úgy, hogy a hazai rajongók előtt is be kell mutatniuk. A legnagyobb slágerek is terítékre kerülnek, a sajtótájékoztatón a szabadság jelképének nevezett Omegától megszokott hangzással.

Fotók az eseményről (Pezzetta Umberto felvételei)


Forrás: www.zalaihirlap.hu